Szír irodalom
| Szír irodalom | |
| 2. század – 13. század | |
| Elterjedése | Szíria, Mezopotámia, Szászánida Birodalom |
| Világtörténelmi korszak | ókor, középkor |
| Eredete | ókori zsidó irodalom ókeresztény irodalom |
| Jellemzői | |
| Híres alakjai | Tatianosz Szír Szent Efrém Narszai Ninivei Szent Izsák Bar Hebraeus |
| Írástípus | szír írás |
| Könyvtárak | http://www.bethmardutho.org/index.php/hugoye/volume-index.html |
Szír irodalom alatt a keresztény szírek szír nyelvén írt ókori és középkori irodalmi alkotások körét értik. A szír irodalom virágkora 4. és a 7. század közé esik, és a középkor végére tulajdonképpen meg is szűnt. A szír irodalom nagyszámú teológiai, Bibliafordítói, nyelvészeti, történelmi, filozófiai, orvosi és természettudományi munkát tartalmaz.[1]
Története
[szerkesztés]Korai szír irodalom
[szerkesztés].jpg)
A szír nyelv fokozatosan fejlődött ki az arámi nyelvből,[2] és a kereszténység felvétele előtti korszakából semmiféle nyoma nem maradt ránk.[1] A szír irodalom egyik első művelője Tatianosz (†172) volt, akinek evangéliumharmóniáját az 5. századig használták.[3] Korai jelentős szír író az egyháztörténelemből ismeretes Szír Szent Efrém (306–373) is. Ugyan prózai munkái elvesztek az évszázadok során, költeményei fennmaradtak az utókorra. Szír személy lehetett a görögül fennmaradt Tamás akta úgynevezett Gyöngy-himnuszának írója is.[3]
Szent Afrahat (†354 u.), akit Perzsia bölcsének neveztek 23 teológiai értekezést alkotott. 350 után működött Kürillonasz, aki 6 éneket írt. Szent Efrém tanítványa, Balai aleppói püspök költeményei részben maradtak fenn, ma csak a később liturgikus himnuszokká váltakat ismerjük. A szír egyháztörténetírás legrégebbi emléke a 3. századi szír martirológium, azaz azoknak a szír vértanúknak a névsora, akik a perzsa keresztényüldözések áldozatai lettek. Emlékeiket 400 körül Marutha gyűjtötte össze, aki jól ismerte a perzsákat, mert II. Theodosius bizánci császár követeként járt a perzsa udvarban.[3]
Szent Rabbulas (†436) edesszai püspök himnuszokat, homiliákat és szerzetesi szabályzatokat írt, illetve törekedett más művek szír nyelvre fordításánál a szó szerintiség bevezetésére. Ő készítette el Alexandriai Szent Cirill A hitről című írásának szír fordítását. Rabula püspök utóda Ibasz (†457) Jézus Krisztus kettős természetéről értekezett levélben, de fordítóként is jelentős: Arisztotelész és Mopszvesztiai Theodórosz több művét ültette át szír nyelvre. Sajnálatos módon fordításai himnuszaival együtt elvesztek.[3]
A 431-es epheszoszi zsinat után a szír keresztény egyház kettészakadt: a monofiziták ága továbbra is a Bizánci Birodalom területén maradt – a nesztoriánus felekezetet követők a Szászánida Birodalomba települtek át, és két csoport önálló szellemi életet kezdett.[2] Mindkét csoportot támadta írásában Antiochiai Izsák, aki siratóéneket írt a 459-es antiochiai földrengésről.[3]
Nesztoriánus irodalom
[szerkesztés]Jelentős szír nesztoriánus író Narszai (399–502). Narszai 437-től 457-es elűzéséig az edesszai iskola vezetője volt, és az Ószövetséghez írt kommentárokat, illetve himnuszokat költött. Előbbiek elvesztek, utóbbiak fennmaradtak.[3] Ugyancsak nesztoriánus volt Babai Rabba (551–628) egyházi író,[2] és Ninivei Szent Izsák (†700 k.) is. Izsákot tekintik a legnagyobb nesztoriánusok misztikusnak, és költeményei egyaránt népszerűek voltak mind a szír monofizita, mind a bizánci ortodox kereszténységben.[3]
Monofizita irodalom
[szerkesztés]A szír monofizita irodalom legnagyobb alakja Philoxenosz (†523), Mabbug metropolitája. Fennmaradt írásainak száma meghaladja a 80-at, több máig sincs kiadva. Lefordította az Újszövetséget szír nyelvre, 13 írásában pedig a gyakorlati keresztény élet kérdéseit fejtegeti. Szentháromságtani és krisztológiai kérdésekkel foglalkozik 5 értekezése.[3]
Szír monofizita író volt Szerúghi Jakab (451–521) és Résainai Szergiosz (†536) is.[2] Az ugyancsak monofizita Efezusi Joannész (515–586) egyháztörténetében áttekintést ad a Iulius Caesartól 585-ig terjedő időszakról. Mivel a szerzetesség és az egyházi hierarchia a szíreknél éppúgy összefonódott, mint a középkori ír kereszténységben, a szír egyház története azonos a remeteségek és kolostorok történetével.[3]
A névtelen szerzőjű Edesszai Krónika az 513 és 540 közötti eseményekről számol be.[3]
Késői irodalom
[szerkesztés]
A 8. század elején, az arab hódítás következtében az Omajjád Kalifátus uralma alá került mindkét szír csoport.[2] A szír irodalmat továbbra is művelték, ennek a késői kornak nagy alakjai Bar Ali (9. század) és Hasszán bar Bahlul (10. század), akik szótárat szerkesztettek.[1] Az utolsó nagy szír író a krónikás Bar Hebraeus (1226–1286) volt.[2]
Bár a szír irodalom nagy hatással volt az arab irodalomra,[1] mégis fokozatosan éppen az arab nyelv szorította ki. Az elarabosodás következtében a 13. századra megszűnt a szír nyelvű irodalom.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d Pallas, i. h.
- ↑ a b c d e f g Világirodalmi kisenciklopédia, i. h.
- ↑ a b c d e f g h i j Magyar katolikus lexikon, i. h.
Szír irodalom magyar nyelven
[szerkesztés]- A törzsek származásáról avagy a kincsesbarlang (ford. Ormos István), Helikon, Budapest, 1985, ISBN 963-207-820-9, 137 p
- Kmoskó Mihály: Szír írók a steppe népeiről, Balassi Kiadó, 2004, ISBN 963-506-581-7, 292 p
- Mózes bar Képha: Paradicsomkommentár, Magyar Könyvklub, 2001, ISBN 9635475608, 224 p
Források
[szerkesztés]- Szír nyelv és irodalom. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
- Szír keresztény irodalom szócikk In: Magyar katolikus lexikon. ISBN 963-361-626-3
- Világirodalmi kisenciklopédia II. (M–Z). 2. bőv. kiadás. Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1978. ISBN 963-280-800-2, 604. oldal
