Robert Mugabe
| Robert Gabriel Mugabe | |
 | |
| Zimbabwe 2. elnöke | |
| Hivatali idő 1987. december 31. – 2017. november 21. | |
| Előd | Canaan Banana |
| Utód | Emmerson Mnangagwa |
| Zimbabwe 1. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1980. április 18. – 1987. december 31. | |
| Előd | Abel Muzorewa |
| Utód | tisztség eltörölve |
| Katonai pályafutása | |
| Csatái | |
| Született | 1924. február 21.[1][2][3][4][5] Kutama |
| Elhunyt | 2019. szeptember 6. (95 évesen)[6][3][4][7] Gleneagles Hospital[8] |
| Sírhely | Kutama |
| Párt | Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió |
| Szülei | Amai Bona Mugabe Gabriel Mugabe Matibiri |
| Házastársa | Sally Hayfron (meghalt) Grace Marufu |
| Gyermekei |
|
| Foglalkozás | politikus |
| Iskolái |
|
| Halál oka | Rák |
| Vallás | római katolikus |
| Díjak |
|
 | |
| Robert Gabriel Mugabe aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Robert Gabriel Mugabe témájú médiaállományokat. | |
Robert Gabriel Mugabe (Salisbury, 1924. február 21. – Szingapúr, 2019. szeptember 6.) zimbabwei politikus, a Zimbabwei Köztársaság volt miniszterelnöke, majd elnöke. Uralma alatt diktatórikus hatalmat épített ki, és az ország gazdaságilag tönkrement.
Családja, gyerekkora
[szerkesztés]1924-ben látta meg a napvilágot egy, a fővárostól, Salisbury-tól (ma: Harare) északnyugatra elhelyezkedő kis faluban, Matibiriben. Szegény katolikus vallású családban nevelkedett, apja, Gabriel Mugabe Matiriti asztalos volt. A három fiúgyermek közül Robert volt a legfiatalabb.[9][10] 1934-ben apjuk elhagyta a családot, hogy munkát keressen Bulawayóban (a második legnagyobb város az országban), így a család helyzetét még rosszabbra fordította. Mugabe jezsuita iskolában tanult, igen vallásos nevelést kapott. Később, szülőföldjét hátrahagyva, felvételizett a Fort Hare dél-afrikai egyetemre. 1951-ben sikerrel diplomázott, élete során még 6 különböző felsőfokú oklevelet kapott különböző felsőoktatási intézményektől (például a Londoni Egyetemtől).
Mugabe több előadást is tartott a Chalimbanai Tanárképző Főiskolán (Zambia) 1955-től 1958-ig, azután tanított a Takoradi-i Apowa Szakközépiskolában (Ghána) 1958-tól 1960-ig. Itt találkozott Sally Hayfronnal, ki később Mugabe első felesége lett. Ghánai tartózkodása során nagy hatással volt rá az ottani miniszterelnök, Kwame Nkrumah tevékenysége, és ez később az egész politikáját meghatározta.
Politikai karrierje
[szerkesztés]1960-ban tért vissza Zimbabwéba, s még ebben az évben belépett a Nemzeti Demokratikus Pártba. Ez a párt lett a Zimbabwei Afrikai Népi Unió (ZAPU) alapja, s a névváltozás után a Ian Smith vezette gyarmati hatóságok betiltották további működésüket. Mugabe 1963-ban kilépett a pártból és csatlakozott a rivális Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unióhoz (ZANU), mely ekkor már olyan későbbi meghatározó politikusok gyűjtőhelye volt, mint Ndabaningi Sithole, Edgar Tekere, Edson Zvobgo, Enos Nkala. A ZANU-ra már ekkor kihatottak a Pán-Afrikai Kongresszus eszméi, mely Dél-Afrikában működött. A nemzeti liberalizmus keveredett a szovjet kommunista eszmékkel.
Hamar ismert személyiség lett az országban, erőteljes hangvételű beszédeivel a gyarmati rendszer és hatóság ellen tüzelte a közvéleményt. Pártjával együtt követelte az angolok mielőbbi kivonulását, Zimbabwe (akkor Dél-Rodézia) teljes függetlenségét. 1964-ben Mugabét egyik beszéde következtében letartóztatták, elkövetkező tíz évét börtönben töltötte. A politikus itt nem tört meg, hanem tovább képezte önmagát, folyamatosan tanult és ügyvédi diplomát szerzett. 1974-ben szabadult, s pártjában nőtt a népszerűsége. Vértelen puccsal átvette a hatalmat a párt felett, s létrehozott a szervezeten belül egy katonai szárnyat. Ez bizonyította, hogy a ZANU immár a passzív ellenállás helyett a tettek mezejére kívánt lépni, és erőszakkal akarták elüldözni Ian Smith kormányát. Robert Mugabe az évek elteltével a párt első és legfontosabb embere lett, háttérbe szorítva az alapító Ndabaningi Sitholét.
A ZANU ezután több partizántevékenységet is folytatott a gyarmati hatóságok ellen, ám a rivális ellenzéki pártok ellen is fellépett erőszakkal. A ZAPU elnöke, Joshua Nkomo elleni sikertelen merényletet például sokan Mugabénak tulajdonították, de ezt soha nem tudták rábizonyítani.
1978-ban nemzetközi nyomásra Ian Smith kénytelen volt választásokat kiírni. Ekkor már az afrikai országok legtöbbje független volt, így több amerikai hírességtől kezdve európai politikusokig felszólalt Smith katonai uralma ellen. A külföldnek zavaró volt, hogy Smith még mindig az apartheid szellemében kormányoz. A választásokon se a ZAPU, se a ZANU nem állított ki listát, nem indultak a választásokon, így bojkottálták a szavazást, amely szerintük csak látszatból történt meg. Az UANC győzött, az új miniszterelnök Abel Muzorewa lett. Változás nem történt az ország életében, hiszen továbbra is a fehérek vezették az országot, csak a vezető személye változott. Sokan választási csalásról beszéltek, és a nyugat is ezt a véleményt hangoztatta. Nemzetközi figyelők kíséretében 1980-ban újra megtartották a választásokat.
Zimbabwe miniszterelnöke, majd elnöke
[szerkesztés]A ZANU 57 helyet szerzett meg a 80 férőhelyes parlamentből, így ők kapták meg a kormányalakítás jogát. Robert Mugabét miniszterelnöknek választották, az elnök Canaan Banana lett. Az Ian Smith vezette RF-nek (Rodéziai Front) sikerült elérnie, hogy Mugabe bevegye őket a kormányzásba. Az RF a választások során 20 mandátumhoz jutott, így a Mugabe-kormánynak abszolút többsége volt a törvényhozásban. 1980. április 18-án kikiáltották Zimbabwe függetlenségét. Mugabe fő politikai támogatói a sonák voltak, akik az ország északi részén laktak. Az új miniszterelnök koalícióba lépett legfőbb riválisával, a ZAPU-val. Így időlegesen a kormány megnyerte magának a délen lakó ndebelék és a fehér közösség szimpátiáját. A ZAPU lassú folyamatban egyesült a ZANU-val, Joshua Nkomo kormányzati pozíciót kapott. A ZAPU beolvasztása fegyveres viszályt szült az országban, a ndebelék ellen a kormány katonai csapással válaszolt. Mugabe 1987-ben megszüntette a miniszterelnöki hatalmat és elnöknek nevezte ki magát, megszerezve az ország felett az abszolút hatalmat. Azóta Mugabét többször is újraválasztották, gyakran vitatott körülmények között.
Gukurahundi
[szerkesztés]1983–1985 között a hadsereg körülbelül 20 ezer ndebele civilt gyilkolt le. Az etnikai mészárlást a nemzetközi közvélemény elítélte, a zimbabwei hadsereg kegyetlenségei a napvilágra kerültek. Az Észak-Koreában kiképzett 5. brigád vezetője Perence Shiri volt (aki 1992-től 2017-ig Zimbabwe légierejének parancsnoka volt, utána 2017-től 2020-ban bekövetkezett haláláig agrárminiszter), Mugabe unokatestvére, aki saját magát „Fekete Jézusnak” hívta. A 20 ezer áldozat legtöbbje ártatlan civil volt.
Bukása
[szerkesztés]2017 novemberében Mugabe hatalma váratlanul megrendült, miután leváltotta Emmerson Mnangagwa alelnököt, vélhetőleg azzal a céllal, hogy helyette feleségét, Grace Mugabét helyezze az alelnöki pozícióba. Menesztése után Mnangagwa Dél-Afrikába menekült. November 13-án Constantino Chiwenga tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke figyelmeztette Mugabét, hogy a hadsereg közbeavatkozhat, ha további tisztogatások lesznek, de Mugabe hívei elítélték a fenyegetést. November 15-én a hadsereg elfoglalta a közmédia épületeit, Mugabét pedig házi őrizet alá helyezték. November 18-án nagyszabású tüntetés volt Hararéban, ahol a tömeg Mugabe távozását követelte. November 19-én a ZANU leváltotta Robert Mugabét a pártelnöki tisztségből, és felszólította, hogy november 20-ig mondjon le az elnökségről, különben parlamenti eljárást indítanak az elmozdítására. Grace Mugabét és az elnök számos hívét kizárták az állampártból, az új pártelnök pedig Emmerson Mnangagwa lett.[11] Mugabe november 20-án televíziós beszédben utasította el, hogy távozzon a hatalomból, de másnap lemondott.[12] November 24-én beiktatták utódját, Emmerson Mnangagwát, aki beiktatási beszédében méltatta Mugabe életművét.[13] Mnangagwa korábban „maximális biztonságot és kényelmet” ígért Mugabénak és családjának.[14]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ NNDB (angol nyelven)
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b BnF-források (francia nyelven)
- ↑ Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
- ↑ Zimbabwe ex-President Robert Mugabe dies aged 95. BBC. (Hozzáférés: 2019. szeptember 6.)
- ↑ Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ 2019. szeptember 6., https://www.channelnewsasia.com/news/singapore/mugabe-death-mfa-assisting-gleneagles-hospital-singapore-11881156, 2019. szeptember 7., https://web.archive.org/web/20190906174359/https://www.channelnewsasia.com/news/singapore/mugabe-death-mfa-assisting-gleneagles-hospital-singapore-11881156
- ↑ Gabriel Mugabe Matibiri. [2008. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 5.)
- ↑ Robert Mugabe: The man behind the fist
- ↑ Zimbabwe's ruling party sacks Robert Mugabe as leader. BBC News, 2017. november 19. (Hozzáférés: 2017. november 19.)
- ↑ Robert Mugabe resigns: World reaction. www.aljazeera.com. (Hozzáférés: 2017. november 21.)
- ↑ His Excellency President ED Mnangagwa . . . just sworn in! (angol nyelven). www.herald.co.zw. (Hozzáférés: 2017. november 24.)
- ↑ President-elect updates Mugabe of preparations (angol nyelven). www.herald.co.zw. (Hozzáférés: 2017. november 24.)
Bibliográfia
[szerkesztés]- Alao, Abiodun. Mugabe and the Politics of Security in Zimbabwe. Montreal and Kingston: McGill-Queen's University Press (2012). ISBN 978-0-7735-4044-6
- Blair, David. Degrees in Violence: Robert Mugabe and the Struggle for Power in Zimbabwe. London and New York: Continuum (2002). ISBN 978-0-8264-5974-9
- Bourne, Richard. Catastrophe: What Went Wrong in Zimbabwe?. Zed (2011). ISBN 978-1-84813-521-5
- Chan, Stephen. Robert Mugabe: A Life of Power and Violence. I. B. Tauris (2002). ISBN 978-1-86064-873-1
- Chigora, Percyslage, Guzura, Tobias (2011). „The Politics of the Government of National Unity (GNU) and Power Sharing in Zimbabwe: Challenges and Prospects for Democracy”. African Journal of History and Culture 3, 20–26. o.
- Gallagher, Julia (2015). „The Battle for Zimbabwe in 2013: From Polarisation to Ambivalence”. Journal of Modern African Studies 53, 27–49. o. DOI:10.1017/S0022278X14000640.
- Godwin, Peter. The Fear: The Last Days of Robert Mugabe. London: Picador (2011). ISBN 978-0-330-50777-6
- Holland, Heidi. Dinner with Mugabe: The Untold Story of a Freedom Fighter Who Became a Tyrant. London: Penguin (2008). ISBN 978-0-14-104079-0
- Howard-Hassmann, Rhoda E. (2010). „Mugabe's Zimbabwe, 2000–2009: Massive Human Rights Violations and the Failure to Protect”. Human Rights Quarterly 32, 898–920. o. DOI:10.1353/hrq.2010.0030.
- Kebonang, Zein (2012. március 1.). „Politics and anarchy: Zimbabwe’s 2008 run-off presidential elections in context”. African Journal of History and Culture 4 (2), 9–16. o. DOI:10.5897/AJHC11.043.
- Meredith, Martin. Our Votes, Our Guns: Robert Mugabe and the Tragedy of Zimbabwe. New York: Public Affairs (2002). ISBN 978-1-58648-186-5
- Moyo, Sam, Yeros, Paris (2007). „The Radicalised State: Zimbabwe's Interrupted Revolution”. Review of African Political Economy 34, 103–121. o. DOI:10.1080/03056240701340431. JSTOR 20406365.
- Ndlovu-Gatsheni, Sabelo J. (2009). „Making Sense of Mugabeism in Local and Global Politics: 'So Blair, keep your England and let me keep my Zimbabwe'”. Third World Quarterly 30, 1139–1158. o. DOI:10.1080/01436590903037424.
- Ndlovu-Gatsheni, Sabelo J..szerk.: Sabelo J. Ndlovu-Gatsheni: Mugabeism? History, Politics, and Power in Zimbabwe. New York: Palgrave Macmillan, 1–25. o. (2015). ISBN 978-1-137-54344-8
- Norman, Andrew. Mugabe: Teacher, Revolutionary, Tyrant. Stroud: The History Press (2008). ISBN 978-1-86227-491-4
- (2009) „Wasted Riches: Robert Mugabe and the Desolation of Zimbabwe”. Georgetown Journal of International Affairs 10, 63–72. o. JSTOR 43134191.
- Raftopoulos, Brian (2006). „The Zimbabwean crisis and the challenges of the Left”. Journal of Southern African Studies 32, 203–219. o. DOI:10.1080/03057070600655988. JSTOR 25065088.
- Shire, George (2007). „The Case for Robert Mugabe: Sinner or Sinned Against?”. The Black Scholar 37, 32–35. o. DOI:10.1080/00064246.2007.11413379. JSTOR 41069872.
- Sithole, Masipula (2001). „Fighting Authoritarianism in Zimbabwe”. Journal of Democracy 2, 160–169. o. DOI:10.1353/jod.2001.0015.
- Smith, David, Simpson, Colin. Mugabe. London: Sphere Books (1981). ISBN 978-0-7221-7868-3
- Tendi, Blessing-Miles (2011). „Robert Mugabe and Toxicity: History and Context Matter”. Representation 47, 307–318. o. DOI:10.1080/00344893.2011.596439.
- Tendi, Blessing-Miles (2013). „Robert Mugabe's 2013 Presidential Election Campaign”. Journal of Southern African Studies 39, 963–970. o. DOI:10.1080/03057070.2013.858537.
