Meng-ce (könyv)
| Meng-ce () | |
 | |
| Szerző | Menciusz |
| Eredeti cím | 孟子 |
| Ország | ókori Kína |
| Nyelv | klasszikus kínai nyelv |
| Téma | konfuciánus filozófia |
| Műfaj | értekező próza |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Meng-ce () témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
| Átírási segédlet | |
| Meng-ce | |
| Kínai átírás | |
| Hagyományos kínai | 孟子 |
| Egyszerűsített kínai | 孟子 |
| Mandarin pinjin | Mèngzǐ |
| Wade–Giles | Meng4-tzu3 |
| Kantoni jűtphing | Maang6-zi2 |
| Konfucianizmus |
|---|
 |
| Kínai filozófia |
| A konfuciánus kánon |
|
Négy könyv · Öt klasszikus |
| Konfuciánus filozófusok |
| Neokonfucianizmus |
|
Han Jü · Li Ao · Csou Tun-ji · Sao Jung · Csang Caj · Cseng Hao · Cseng Ji · Csu Hszi · Vang Jang-ming |
| Kapcsolódó fogalmak |
A Meng-ce () Menciusznak tulajdonított beszélgetéseket és mondásokat tartalmazó, ókori kínai (i. e. 4. század második fele) filozófiai mű, amely a konfuciánus kánon Négy könyv csoportjának része.
Tartalma, felépítése
[szerkesztés]
A Meng-ce () eredetileg hét úgynevezett belső (nej () 內), és négy úgynevezett külső (vaj () 外) fejezetet tartalmazott, mely így összesen a Ji-ven-cse ()ben is említett 11 fejezetből állt. Csao Csi () (趙歧; megh. i. sz. 201), a könyv szerkesztője a külső fejezeteket eltávolította, mivel szerinte ezek nem Menciusz eredeti alkotásai, hanem későbbi korokban származó írások. Az így megmaradt hét (belső) könyv mindegyikét két részre osztotta. Az így kapott 14 csüan ()ból álló felosztás a legtöbb későbbi kiadásban is megmaradt, a ketté osztott fejezeteket a nyugati kiadásokban A és B betűvel jelölték (pl. 5A a 9. fejezetre vonatkozik). Az egyes fejezetek további (összesen 261) kisebb egységekre tagolódnak.[1]
A Meng-ce () egyrészt a mester barátaival, riválisaival, tanítványaival és különböző uralkodókkal folytatott beszélgetéseit, másrészt önálló mondásait tartalmazza. Az első könyv (1A–1B) Menciusznak a Liang-beli (梁) Huj () királynál (惠) (uralk. i. e. 370–319), a Csi ()-beli (齊) Hszüan () (宣) királynál (uralk. i. e. 320–302), illetve a Teng-beli (滕) Ven () (文) hercegnél tett látogatását írja le. A 2. könyv (2A–B) Kung-szun Csou () (公孫丑) és mások kérdéseire adott válaszokat, a 3. fejezet (3A–3B) pedig Teng, illetve Song államokban lezajlott beszélgetéseit (Ven () herceg, Csen Taj () (陳代), Csing Csun () (景春), Peng Keng () (彭更), Van Csang () (萬章), Kung-tu-ce () (公都子)) tartalmazza. A 4. könyvben (4A–B) általában Menciusz önálló mondásai találhatók, míg az 5. könyv (5A–5B) nagy részét Menciusz válaszai teszik ki, melyeket tanítványának, Van Csang ()nak az ősi uralkodókkal és intézményekkel kapcsolatos kérdéseire adott. A legfontosabbként számon tartott 6. fejezet a Menciusztól származó azon idézetek legteljesebb gyűjteménye, amelyben az ember veleszületett hajlamait tárgyalja, általában az i. e. 4. századi más nézettekkel szemben fejtve ki nézeteit. Jellemző módon ez a könyv az egyik ilyen ismert gondolkodó, Kao-ce () (告子) érvelésével kezdődik, mellyel szemben Menciusz saját álláspontját védelmezi. A 4. és a 7. könyv (4A, 4B, 7A, 7B) elsősorban Menciusz önálló mondásaiból áll, és feltehetőleg későbbi keletkezésű.[2]
Kommentárjai
[szerkesztés]A Meng-ce ()hez már a Tang-kor előtt is születtek kommentárok (Cseng Hszüan () (鄭玄), Kao Ju () (高誘), Liu hszi () (劉熙)), a 8. századi Han Jü () rendkívül nagyra értékelte a művet. A legismertebb kommentárt az a Csu-hszi () írta 1177-ben (Meng-ce csi-csu () 孟子集注), aki egyben a Négy klasszikus egyikévé tette a Meng-ce ()t. A Ming-korban Vang Jang-ming ()re (王陽明) hatott leginkább Menciusz tanítása, a Qing-korban pedig Csiao Hszün () (焦循; 1763–1820; Meng-ce cseng-ji () 孟子正義) és Taj Csen () (戴震; 1724–1777; Meng-ce ce-jü su-cseng () 孟子字羲疏證) értelmezte újra a Meng-ce ()t, az utóbbi erősen kritizálva Csu-hszi () interpretációját.[3]
Hivatkozások
[szerkesztés]Megjegyzések
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- ↑ Kósa 2013. 66. o.
- ↑ Kósa 2013. 66., 67. o.
- ↑ Kósa 2013. 67. o.
Irodalom
[szerkesztés]Magyarul
[szerkesztés]- ↑ Fung 2003.: Fung Yu-lan: A kínai filozófia rövid története, (Szerk.: Derk Bodde; Ford.: Antóni Csaba.) Budapest: Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963-389-479-4
- ↑ Kósa 2013.: Kósa Gábor: „Mengzi”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 65–84. ISBN 978-963-284-374-2
- ↑ Tőkei Ferenc 1986.: Kínai filozófia. Ókor. 1. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4294 3
- ↑ Tőkei Ferenc 1997.: Menciusz. Konfuciusz nagy követője; vál., ford., bev., jegyz. Tőkei Ferenc; Szukits, Szeged, 1997 (A bölcselet mérföldkövei) ISBN 963 9020 36 2
Idegen nyelven
[szerkesztés]- ↑ Geisz 2008.: Steven F. Geisz: „Mengzi, Strategic Language, and the Shaping of Behavior.” Philosophy East & West 58.2: 190–222.
- ↑ Ivanhoe 1990.: Philip J. Ivanhoe: Ethics in the Confucian Tradition: The Thought of Mencius and Wang Yang-ming. Atlanta: Scholars Press. 1990.
- ↑ Liu 2002.: Liu Xiusheng – Philip J. Ivanhoe (eds.). Essays on the Moral Philosophy of Mengzi. Indianapolis, In: Hackett Publishing Company. 2002.
Lásd még
[szerkesztés]Külső hivatkozások
[szerkesztés]
- The Works of Mencius: James Legge angol fordítása
- Mengzi kínai szöveg James Legge angol fordításával (Chinese Text Project)
- Mencius (szemelvények), A. Charles Muller angol fordítása
